...ha három whiskyvel bentebb lennénk, nem állnék jót magamért, mondja nekem egy általa kezdeményezett ölelés záróakkordjaként a munkakávézás végén a bölcs kis pasi. Először szemérmesen pislog a hiú(z) énem, de a következő pillanatban a kávétól ébredező egóm már gyűri az ingujját, hogy egy jobb egyenessel – ala' natürlik csak szavakkal – de úgy szájon tekerje az urat, hogy a felesége adja a másikat.
A körte isteni lett, Kisjuli alig tudta abbahagyni a kóstolását.
Azzal a pléddel takarta be a férfit, és annak az annak válla-álla között alvó macskát, amit az egyik önérvényesítő tréningen megismert lány Jézuskájától kapott, majd a kanapé elé ült a földre és megette a kettőjüknek szánt tejszínes krumplipürét, a kissé égett camambert-ekkel és a flambírozott körtével. Tulajdonképpen nem bánta, hogy magára marad.
A pántos trikós nő a fenekébe törli a kezét. Gumikesztyűben fogja a telefont.
Háttal áll, a testtartásából érezni, hogy bosszantja amit mondanak neki.
Derűsen köszön el.
A cicanadrág korcába dugja a telefont, és akkorát rúg a mellette lévő piros vödörbe, hogy ijedten felugrik és elrohan onnan a lépcső alsó fokán szunyókáló németjuhász.
Ahogy maga fölém hajolt, boldogság illata volt.
Ott nem lehet nyugodtan gyereket nevelni, ahol nincs kerítés. Az embernek minden hangos fékezésnél felhasít a tarkóján keresztül az agyába a rettenet, és csak másodpercekkel később jut eszébe, hogy nincs is itthon a gyerek.
Az én zongorám a billentyűzet lett.
365 nap múlva leszek 40 éves. Ha kegyes velem a Főnök és vannak velem tervei, akkor elképzelhető, hogy mondjuk 80 éves koromig élek. S ha ez igaz lehet, akkor 365 nap múlva kezdődik életem B-oldala.