A könyvtáros férfi ellenállhatatlan könnyed igyekezetében a bejárati ajtó melletti cipős szekrény tetején lévő kosár felé dobta lakáskulcsát, ám az bosszúból a szekrény mögött landolt. Egy gentleman persze nem foglalkozik ilyen kelletlen, rendetlen kulcsokkal egy hölgy jelenlétében. Folytatta hazaérkezési rutinját. Anélkül, hogy gerince egy kicsit is meghajlott volna, rátaposva dorkója sarkára levetette azt, majd Kisjuli akkorra már levetett szandáljával együtt fesztelenül a falhoz rúgta a két pár lábbelit. Juli szórakozottan tipegett mögötte. Óvatosan benézett a nyitva hagyott hálószoba ajtaján, ahol a pedáns rendet csak egy az ágy sarkán ülő, orra bukott plüsstigris törte meg.
A könyvtáros férfi tárlatvezetéssel segítette Kisjuli azonnali akklimatizálódását. Ez itt a nappali, mutatott a félszobára, ahol a hőségre tekintettel le volt engedve a redőny, így gyakorlatilag a bútorok sziluettjén kívül semmit sem lehetett látni.
Mindezekhez képest mégis a fürdőszoba bemutatása lett a legpazarabb. Mire Kisjuli illően gyorsan végigpásztázta a patyolat tiszta zuhanykabint és a mosdót, ami körül legalább húszféle kence sorakozott, a könyvtáros férfi vényakú pólója, amit addig viselt a színusz görbe ívét rajzolva repült a fürdőszoba ajtóból a szennyestartó tetejéig, ami nyilván már megszokva ezt a magatartást megadta magát, a teteje megbillent és magába fogadta a pólót.
A most már félmeztelen, könyvtáros férfi izzadságtól csillogó felsőtesttel invitálta Kisjulit a konyhába, ahol a tökéletes rendet egy perc alatt tönkretéve a hűtőből fagyasztott gyümölcsöt, citromot és narancsot gurított elő, majd, mint egy sztárséf, pillanatok alatt felszeletelte az utóbbiakat, és egy tálat mozsárnak használva úgy összepréselte a citrusokat az erdei gyümölcsökkel, hogy a karján megfeszülő izmokra fröcsögő piros lé szinte ijedten távozott róla a padlóra. Kisjuli azon gondolkodott, mi lenne, ha óvatosan benyúlna a blúza alá, kikapcsolná melltartóját, majd a blúz ujján keresztül levarázsolná magáról és hetykén a táskája tetejére dobná, de arra jutott, hogy ezt inkább provokációnak venné a könyvtáros férfi, mint a korábbi illetlenségre való célzásnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.