A Tibor nevű férfi egy stégen ült a sötétben, csak telefonjának kijelzője világította meg harmonikus arcát, mely hol elkomorodott, hol derű jelei szaladtak át rajta. Néha letette maga mellé a készüléket és a csillagoknak szegezte a kérdést, hogy a mostani bizonytalanság egy (szeretet)teljesebb, élet előszobája-e?

Tibor gyerekkorában sokszor próbálta elképzelni azt a lélekföldrajzi helyet, amit anyja akkor festett neki, amikor azt mondta az Isten háta mögött élünk fiam. Tibor úgy vélte, most már pontosan tudja, hogy az hol van.

Fél szemmel a telefonjára nézett, ami fel-felvillant mellette. Amíg el nem nyomta az álom egy Henrietta nevű lányra gondolt, aki épp hogylétéről puhatolózó üzeneteket küldött neki.