... jön a következő etap. Be kell azonosítanunk egy zenekart. Diszkózajban hallgatunk zenét egy mobilon, össze kell dugni a fejünket. Vagy legalábbis a fülünket. Felém tartja, majd szavak nélkül kér a mozdulataival, hogy legyek közelebb, hogy legyek mellette, hogy adjak egy kicsit a testem melegéből...fázik, éhes... Én pedig megint haza akarom vinni, a kanapéra akarom ültetni, az ölembe akarom hajtani a fejét. Játszani a hajával, simogatni a homlokát, az arcát, a vállát. Lassan. Nem szenvedélyesen, hanem nyugodtan, mint anya a lassan elalvó gyermekét, abban a szülői boldogságban, amit csak pár évig nyújt az élet. Játszani akarok orráról ujjugrósat, mosolygósat. Látni akarom ahogy megnyugszik, ahogy elpilled és elalszik, mert hónapok óta háborgó lelkébe most egy pici béke költözött.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.